Ma Gedeon névnapja van, holnap Auguszta napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 29.

A A A

2017. május 23-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Városházán az Oktatási Hivatal Pedagógiai Oktatási Központjának rendezésében, a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolája és Gyakorlóóvodája bázisintézményi címet vehetett át szakmai munkája elismeréseképpen. A Bázisintézményi cím átvétele mellett aláírásra került az Oktatási Hivatal és a GFF Szarvasi Gyakorlóintézménye közötti együttműködési megállapodás, amelynek keretében szakmai szolgáltatóként vesz részt az intézmény a megye köznevelési életében, ad át jó gyakorlatokat, módszertani ismereteket, szervez szakmai napokat, bemutatókat, előadásokat, továbbképzéseket.

Bíró Gyula igazgató, főiskolai mestertanár a díj átvételekor köszönetet mondott az elhívásért, a POK megyei vezetőjének, az Oktatási Hivatal munkatársainak mind az intézmény, mind a fenntartó Gál Ferenc Főiskola, mind a Szeged-Csanádi Egyházmegye és Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök, nagykancellár nevében. A fenntartó főiskola képviseletében jelen volt Dr. Kozma Gábor rektor, főiskolai tanár képviseletében Dr. Lipcsei Imre dékán, főiskolai tanár. Bíró Gyula elmondta, hogy intézményük a megtisztelő címet szolgálatnak tekintik, annak a szolgálatának, hogy minden erőfeszítésükkel segítsék a köznevelés ügyét, a reformfolyamatok hatékonyabbá tételét, és a kiváló szakmai paraméterek mellett a lelkiségre is megfelelő hangsúlyt fektetve szolgáljanak Békés megye állami, önkormányzati és egyházi fenntartású intézményeinek. A nevelés ügyének fontosságát kihangsúlyozva elmondta, hogy Békés megye egyetlen Gyakorlóintézményeként, köznevelési és felsőoktatási feladatok ellátójaként örömmel vállalja, hogy küldetésének megfelelően támogassa a szakmai innovációkat, a pedagógus szakma "frissülését", a horizontális tudásmegosztást. Kiemelte, hogy ebben kiváló támogatója a fenntartó Gál Ferenc Főiskola, és az a történelmi múlt, amit a szarvasi pedagógusképzés jelent. Az adottságok kiválóak, hiszen remek szakvezetői kar mellett innovációs programok – tablet program, LEGO program, sportélet, korai idegen nyelvhez szoktatás program fejlesztése, stb. – szerepel a klasszikus módszertani kínálat mellett, amelyek átadhatóak, és átadandóak, ezzel lehetőséget biztosítva a kölcsönös tanulásnak, az egymástól és egymásért való tudásátadás-átvétel gyakorlati megvalósulásának. Az intézmény bemutatásában kitért Szarvas város csodálatos adottságaira, páratlan természeti értékeire, kulturális büszkeségeire. Gondolatait zárva elmondta, hogy a címre úgy tekintenek, mint feladatra, és öröm számukra, hogy a Gál Ferenc Főiskola a megye több városában is bizonyíthat, hiszen Szarvas város mellett Békés városában és Gyula városában is kitűnő fejlesztések, építkező programok mutatják a fenntartó és az egyházmegye társadalmi feladatvállalását, innovációs erejét és elkötelezettségét az értékek szolgálata mellett.

Sz.Zs.