Ma Gedeon névnapja van, holnap Auguszta napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 29.

A A A

-Országos Tanítási Verseny 2016. a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karán –

"Tanuld és tanítsd a jobbat!" címmel országos tanítási versenyt szervezett a Gál Ferenc Főiskola szarvasi campusa: a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara, a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolájával együttműködésben. Az immár második alkalommal megrendezett tanítási verseny méltó örököse kíván lenni a korábbi Országos Apáczai Tanítási Versenynek. Matematika, környezetismeret, testnevelés tantárgyakból hirdeti meg a tanítóképzést folytató felsőoktatási intézmények hallgatóinak a szakmai rendezvényt. A verseny iránt való nagy érdeklődés mutatja, hogy a felsőoktatási intézmények, tanszékek, gyakorlóiskolák oktatói, szakvezető pedagógusai, fontosnak tartják, hogy hallgatóik megmérettessenek a kétfordulós szakmai alkalmon. A pályázó hallgatók és anyaintézményeik első fordulóban tanítási óra videofelvétellel és tervezettel neveznek, amelyet felkért szakmai zsűri rangsorol, és tantárgyanként a legjobb négy tanítójelölt kap meghívást a versenytanításra. A történelmi Magyarország mértani közepe, Szarvas, méltán lehet büszke felsőoktatására, annak múltjára, és jelenére. A város és a főiskolai kar méltó színhelye az évről évre megrendezendő tanítási versenynek.

2016. március 17-én és 18-án testnevelés és környezetismeret tantárgyak tanítási versenyére került sor a szarvasi campuson. A rendezvényt Dr. Fest Sarolta dékánhelyettes, főiskolai tanár nyitotta meg, köszöntve a megjelent főiskolai hallgatókat, a szakvezetőiket, felkészítő oktatóikat, bemutatva a zsűri tagjait. A GFF Gyakorló Általános Iskolája gyermekműsorral köszöntötte a versenyző tanító jelölteket, meghívott vendégeket. A sorsolást követően a gyakorlóiskola szakvezetői karával folytattak szakmai eszmecserét a versenyző vendégek, kaptak szakmai támogatást a sikeres versenytanításokhoz. A döntőbe jutott főiskolák, egyetemek: Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Vitéz János Tanárképző Központja, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Óvó- Tanítóképző Intézete, és a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara. Testnevelés tantárgy zsűrije: Dr. Lóczi Márta főiskolai tanár, Gaál Sándorné főiskolai docens, mestertanár, Horváth Róbert igazgató. Környezetismeret tantárgy zsűrije: Dr. Mester Miklósné érdemes tankönyvszerző, Bíró Gyula igazgató-szaktanácsadó, f.tanársegéd, Lestyán Erzsébet f.tanársegéd.

A gyakorlóiskolai versenytanítások második, harmadik és negyedik osztályokban zajlottak, ahol a hallgatók bizonyították felkészültségüket, a pedagógus pálya iránti elkötelezettségüket, módszertani sokszínűségüket, és azt a valamit, amit "lélekre hatásnak" is nevezhetünk. A második tanítási verseny helyezései a zsűri döntésének megfelelően a következők:

Testnevelés tantárgy: első helyezés – Borbély Mónika Zsuzsanna /PPKE BTK VJTK/, szakvezető: Nagyné Stróbl Katalin, második helyezés – Kovács Evelin /SZTE JGYPK ÓTKI/, szakvezető: Cziberéné Nohel Gizella, harmadik helyezés – Varsandán Áron /GFF PK/, szakvezető: Komlósné Szirom Anita, negyedik helyezés – Fekete Patrícia /PPKE BTK VJTK/, szakvezető: Nagyné Stróbl Katalin.

Környezetismeret tantárgy: első helyezés – Németi Edina /PPKE BTK VJTK/, szakvezető: Bognár Péterné, Miaveczné Hetényi Katalin, második helyezés – Poncsik Lilla /PPKE BTK VJTK/, szakvezető: Bognár Péterné, Miaveczné Hetényi Katalin, harmadik megosztott helyezés – Zakar Máté és Ripp Zsuzsanna /SZTE JGYPK ÓTKI/, szakvezető: Árvainé Libor Ildikó, Fűzné Dr. Kószó Mária, Kiss Ilona.
Az ünnepélyes díjátadón Dr. Lipcsei Imre dékán, főiskolai tanár és Bíró Gyula igazgató, f.tanársegéd adta át a díjakat, és elismerő okleveleket, a zsűri elnökeinek értékelését követően. A hallgatók mellett a rendezők a felkészítő szakvezető tanárokat, főiskolai oktatókat is köszöntötték, köszönetet mondva a rendezvényt támogató szponzoroknak, cégeknek, a Gál Ferenc Főiskolának, és Dr. Kozma Gábor rektornak, hogy fontosnak tartották, hogy Szarvas város újból helyet adjon az országos megmérettetésnek.

Ahogy Don Bosco mondja: "Tegyetek jót feltűnés nélkül! A viola rejtett virág, de az illatáról rá lehet ismerni." A tanítójelöltek számot adtak szerénységről, alázatosságról, gyermek- és szakmaszeretetről, elhivatottságról, és szakmai felkészültségről.

Sz.Zs.

GALÉRIA