Virágba borult a Gyakorló udvara…
A Föld napját minden évben április 22.-én ünnepeljük. A GFE Szarvasi Gyakorló Általános és Gyakorlóóvoda büszkén viseli az „Örökös Ökoiskola”, míg az óvoda a „Zöld Óvoda ” címet. Ennek szellemében kiemelten fontos számunkra, hogy folytassuk az „Egy család, egy palánta” kezdeményezést. A program, a Föld napjának hetén valósult meg, melynek köszönhetően a Gyakorló udvara teljesen virágba borult. Az óvodás és iskolás gyermekek szüleikkel együtt kertészkedtek, és nagy lelkesedéssel ültették el az otthonról hozott virágokat, melyek gondozását folyamatosan elvégzik. A virágültetésnek fontos szerepe van a felelősségtudat kialakulásában. A gyerekek megtapasztalják, hogy egy élőlényről mindig gondoskodni kell. Közben fejlődik a környezettudatosságuk, szépérzékük és együttműködési képességük is.
Hulladékgyűjtést szerveztünk a Gyakorlóintézményben, amely során a gyerekek közösen gyűjtötték a papírt. A hulladékkezelés tudatosításával szintén a környezettudatosságuk megerősítése a cél. Intézményünk számára kiemelten fontos a szelektív hulladékgyűjtés a mindennapokban. A szülők támogatásának köszönhetően minden osztály és csoport aktívan részt vett az akcióban. A befolyt összeget az osztályok és a csoportok hasznos célokra fogják fordítani. Külön köszönet illeti a lelkes apukákat segítségükért!
Grunerné Harmati Mária szakvezető tanító
Babeczné Karsai Renáta óvodapedagógus









