A Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda 7. évfolyamos tanulói a Határtalanul! program keretében meghirdetett „Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” című pályázaton (Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2025/1-000720) elnyert 5.092.100 Ft állami támogatásnak köszönhetően erdélyi tanulmányi kiránduláson vehettek részt.
A tavaszi szünetet meghosszabbítva 2026. április 13-án útra keltünk és 5 napot töltöttünk Erdélyben. Számos új ismerettel és rengeteg felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk valamennyien. Megismerkedtünk Erdély történelmével, kulturális hagyományaival, a székely emberek mindennapjaival. Csodálatos tájakat láttunk és felejthetetlen túrákat tettünk a Kárpátokban.
Nagyváradon Gellért esperes úr végig kalauzolt bennünket és rengeteg érdekes történetet mondott a Szent László által alapított vár történetéről. Sétánk során felfedeztük a város kulturális örökségeit, épületeit és szobrait: Székesegyház, Szent László herma, Római Katolikus Püspöki Palota, Kanonok sétánya, Fekete Sas Palota, Apolló Palota, Főtér, Szent László templom, Szigligeti Színház, sétáló utca, Ady Endre Emlékmúzeum, Holnap írói szoboregyüttes.
Az 582 m magasságban található Királyhágó és vidéke lenyűgöző látványt nyújtott. Innen tovább indulva, Kolozsvárra késő délutáni órákban érkeztünk, ahol Endre bácsi református lelkész várt bennünket és Segesvárig az ő idegenvezetését élvezhettük. Felkerestük és rendhagyó történelmi óra keretében megkoszorúztuk Mátyás király szobrát, felkerestük, Mátyás király és Bocskay szülőházát, megcsodáltuk a Szent Mihály templomot, a Bánffy Palotát. Megfáradva bár, de törve nem érkeztünk Várfalvai szállásunkra, ahol 2 éjszakát töltöttünk.
Másnap első utunk a Tordai Sóbányához vezetett. Endre bácsi, már a buszon ismertette velünk a só jelentőségét az évszázadok folyamán, hogyan keletkezett, milyen összetétele van, milyen gyógyászati kezelésekre használják. Mivel mi nagyon sportos osztály vagyunk, főleg Marika néni, a 13 emeletnyi lépcsőt le és fel rekord sebességgel teljesítettük. A napot a Tordai hasadékhoz vezető túrával folytattuk, ahol megismerkedtünk a különleges természeti jelenség kialakulásához fűződő Szent László mondával. Torockóra érkezve megtekintettük jellegzetes házait és népi kulturális értékeit. A település mellett magasodó, 1229 méter magas hegy, a Székelykő, amit rekord teljesítménnyel másztunk meg. A nap fáradalmait a BL negyeddöntő megtekintésével zártuk.
Kirándulásunk leghosszabb napját Szovátán, a Medve-tónál kezdtük, ahol megismertük a keletkezését, a víz összetételét, gyógyító hatásait és érdekességeket mondott Endre bácsi a tóról. Innen Korondra mentünk, ahol a híres fazekasmester korondi kerámia gyűjteményét látogattuk meg. Farkaslakán koszorút helyeztünk el Tamási Áron síremlékénél. Utunkat tovább folytatva megálltunk Szelykefürdőn Orbán Balázs síremlékénél, ahova Székelykapuk sora vezetett fel. Ellátogattunk Szarvas város testvértelepülésére, Szentegyházára, ahol az iskola pedagógusai és tanulói nagy szeretettel fogadtak bennünket. A szakmai tapasztalatcserét követően a fiúk barátságos foci meccsen 4-0-ra legyőzték a szentegyháziakat.
A kirándulásunk megkoronázásaként a székelyek szent hegyére, a Madarasi-Hargita meghódítására vállalkoztunk. Egy darabon traktorral, majd hóban gyalogolva értük el a csúcsot. Az itteni szobrok közül kiemelkedik egy bástya tetején álló Turul madár, amelyet Szarvas városa adományozott a határon túli magyaroknak. A madáralak a szarvasi első világháborús emlékművet díszítő sas szobor hű mása, amelynél elhelyeztük koszorúnkat. Késő este érkeztünk meg második szállásunkra, Homoród fürdőre, ahol szintén két éjszakát töltöttünk. A napot ismét a BL negyeddöntő megtekintésével zártuk.
A következő nap reggelén Csíkszeredára érkezve megtekintettük a Mikó-várat, a Csiki múzeumba érdekes előadást hallottunk a csikiek életéről. Ellátogattunk Csíksomlyóra, a kegytemplomba, ahol a csodatévő Mária szoborban gyönyörködhettünk. A Keleti Kárpátok leghosszabb szurdok völgyét a Békás-szorost, mivel a gyalogos forgalom tiltott, autóbuszból csodálhattuk meg. A szoros kialakulását, illetve a Gyilkos-tó létrejöttét, legendáját Endre bácsi ismertette meg velünk. Homoród fürdőre, a Lobogó panzióba visszaérve boboztunk, wellnesszeztünk, szaunáztunk.
Kirándulásunk utolsó napján Segesvárt látogattuk meg, megismerkedtünk az Óvárossal, a várral, megtekintettük az Óratornyot, Vlad Tepes szülőházát. Útban hazafelé megnéztük a Vajdahunyadi várat, majd Déva várát.
Az ételek nagyon finomak voltak, a szállás minőségi volt, nagyon jól éreztük magunkat, még maradtunk volna.
Összességében elmondhatjuk, hogy a legjobban tetsző programok a Tordai hasadék, Székelykő, Madarasi Hargita volt, valamint jó volt ott járni, ahol őseink is jártak.
Köszönjük a lehetőséget, a csodás hangulatot az idegenvezetőknek, Edit néninek, Klári néninek, Marika néninek és sofőrünknek, Misi bácsinak.
a 7. osztály tanulói









