A gyakorlóóvodában házi versmondó versenyt rendeztünk, melynek célja az volt, hogy kiválasszuk azt a tehetséges kisgyermeket, aki képviselheti óvodánkat a „SZARVASÉRT” Alapítvány által meghirdetett városi versmondó versenyen. Az idei megmérettetés középpontjában Szabó Lőrinc gazdag és sokszínű költészete áll.
A versmondó verseny nem csupán egy megmérettetés, hanem értékes pedagógiai és közösségformáló alkalom is, mely hozzájárul a gyermekek irodalom iránti érdeklődésének felkeltéséhez, a költészet szeretetének megalapozásához. A mesék és versek világán keresztül a gyermekek megismerhetik a kultúra alapjait, miközben fejlődik nyelvi kifejezőkészségük, memóriájuk és színpadi bátorságuk is.
A házi versenyen öt lelkes és izgatott gyermek állt ki a zsűri elé, hogy előadják a választott Szabó Lőrinc verseiket. A zsűri tagjai az előadásmód, az érthetőség és a művészi kifejezés alapján döntöttek a továbbjutóról.
Óvodánkat Fekécs Zsófi képviselheti majd a városi versmondó versenyen. Felkészítő óvodapedagógusa: Szántó Mária.
Gratulálunk minden kis versmondónak a bátor szereplésért, a sok szorgalomért és lelkesedésért! A kiválasztott gyermekre pedig büszkén tekintünk, és sok sikert kívánunk a városi megmérettetéshez!
Palyafári Fruzsina
szakvezető óvodapedagógus









