Ma Gergely névnapja van, holnap Ármin napja lesz.

Mai dátum: 2024 május 9.

A A A

„Az emberek nem azt látják, ami ténylegesen van, hanem azt, aminek a látására tanították őket.” – fogalmaz egy mondás.

A Gál Ferenc Egyetem Gyakorlóintézménye, mint az Energiaügyi Minisztérium és az Oktatási Hivatal bázisintézménye, Örökös Zöld Óvoda, és Örökös Ökoiskola nem csupán viseli ezeket a címeket, de tesz azért, hogy mind nevelői, mind ovi-sulisai ne csak szavakkal, de cselekedetekkel is tegyenek a teremtett világ, a környezet szépítéséért és védelméért. A kulcsszó a cselekvés, a valódi tevés, aminek sugara a gyermekeken keresztül kihat mind a szülőkre, mind az egyetemi hallgatókra, mindenkire, aki látja és érti, hogy milyen ajándék az a csodálatos környezet, amit Szarvas jelent számunkra, azzal a számtalan mikroponttal, amiket az itt élők, az ebben élők használnak, és tesznek széppé. Vagy sok esetben nem annyira széppé.

A Gyakorlóovi pedagógusai a Föld Napja Program keretében, számos élménnyel és tevékenységgel tették érdekessé a gyermekek és szülők számára a jeles napot. Az intézmény pedagógiai rendszerének kiemelt területe a természet és a környezet szeretetére és védelmére, a hagyományok ápolására nevelés. A környezetre figyelő, egészséget óvó magatartás megalapozását és fejlesztését a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve „zöld projektek” szervezésével tették befogadhatóvá az ovisok számára. Az óvodai csoportok saját kialakult szokásaikkal és tevékenységek sokaságával valósították meg a projekteket a gyermekek aktív közreműködésével.

A Gyakorló hagyományos, évi két alkalommal megtartott hulladékgyűjtése ebben az időszakban is osztatlan sikert aratott, nagy társadalmi megmozdulással, és a csoportok, osztályok „pénztárába” való beforgatással, ami az aktivitást egyfajta nemes „versennyé tette” ebben az évben is.

Intézményi munkatársak, szülők, iskolai tanulók együtt és aktívan dolgoztak ezen a napon, és a jó hangulat sem maradt el a Petőfi utcai sportcsarnok udvarában. A Gyakorlóovisok mesékkel, versekkel, környezetpedagógiai mikromozzanatokkal ismerkedtek meg az újrahasznosítással, és a hulladékgazdálkodással.

A mindennapokban, de ezen a projekthéten kiemelt fókusszal gyűjtötték, válogatták szét az üveg, papír, és biohulladékokat, és a szemetet. Ezen a héten ahogy a mindennapokban is, komposztáltak, és „finom ismereteket” szereztek annak hasznosságáról. Szülők, és munkatársak együtt tették szebbé az óvoda udvart, udvart rendeztek, takarítottak, és az „egy szülő, egy palánta” program keretében gyönyörű, vidám, tavaszi virágok ültetésével borították színekbe a csoportok virágládáit. Nálunk a zöld alap, a színesség pedig pedagógiai üzenet. Jó volt látni ahogy szülők és gyermekek együtt érezték fontosnak, hogy a különleges intézményi környezetünket még különlegesebbé varázsolják. Hétfőn reggel szülőink, és gyermekeink csapatai tavaszi virágokkal érkeztek az iskolába, és izgatottan vette kezdetét a Gyakorló sulis „egy család egy palánta akció”. A héten minden osztály valamennyi tanulója egy-egy virágpalántával teszi szebbé az iskolai környezetet, és színezi újra a campus szürke betonládáit, és az egyre színesebb és vidám udvari virágládák sokaságát. A kompozíciók közepében minden osztály egy kis táblát rejt el, ettől a naptól ők dédelgetik, gondozzák, széltől, fagytól óvják ezeket a növényeket. Ha jó a program, akkor nagyon sok maszatos kezű felsőst látunk kerti szerszámokkal, nagy kaspókat megtöltve virágfölddel, és ültető ládákkal le-föl sürögve-forogva. Mindent elárasztó színkavalkád, és hasznosság, mert nemcsak gondoltunk a Földre, hanem teszünk is a Földünkért… Az ember és a természet megbonthatatlan egységben lélegzik, a környezettudatos magatartás, a mindennapi létezésünk feltétele, de jó ezt egy olyan csapatban is megélni, ahol nevelő-szülő, és gyermek siserehad ugyanarra mozdul, és örömmel tesz.

 

Grunerné Harmati Mária és Demjénné Jónás Klára programfelelősök