Don Bosco Nap a Gyakorlóban…
Bosco Szent János az „ifjúság szentje” emléknapját, égi születésnapját ünnepli a Katolikus Egyház január 31-én. A Gyakorlóban a Diákönkormányzat szervezésében minden évben megrendezésre kerül az intézmény védőszentjének napja, a Don Bosco Nap. II. János Pál pápa Don Bosco halálának századik évfordulóján a „fiatalság atyjának és tanítójának” nevezte Don Boscot. Ezen a napon a Gyakorlóintézményben az oldott „zsizsgésé” és jókedvé ez a nap, ahogyan egy valódi „gyermekkerthez” illik. Az első félév lezárását egy kis lelki útravalóval, és sportprogramokkal, filmvetítésekkel fűszerezzük, emlékezve iskolánk védőszentjéről.
Bíró Gyula főigazgató, ezen a napon egy különleges meglepetéssel is készült a Gyakorló közösségének, és a programnap nyitányaként az interaktív kijelzőn egy vendég is kapcsolódott a nap programjához élőben, egyenesen Don Bosco hazájából, Olaszországból, a Róma melletti Grottaferrata-ból. Mons. Dr. Kiss Imre atya, egykori szarvasi esperes plébános, iskolánk korábbi lelki vezetője. A meglepettség és az öröm szívekig ért. Imre atya mesélt az új munkájáról, életritmusáról, Ferenc pápánál tett látogatásáról, majd áldást is kapott tőle a Gyakorló közössége.
Jancsó Brigitta hitnevelő bevezető gondolatai után, a szeretetteljes pedagógiájáról híres szentünk, Don Bosco életét egy animációs kisfilm segítségével elevenítettük föl, majd az alsó tagozatosok a Petőfi utcai csarnokban sorversenyekkel folytatták a napot, és a felső tagozat a filmnézést követően csatlakozott a csarnok ricsajához, és labdarúgásban és kosárlabdában folyt a küzdelem a Don Bosco kupák megszerzéséért.
A szeretet és a sport napja az elmúlt évek hagyományainak megfelelően vidáman, hangosan és élményekkel telve zajlott. Csak úgy Gyakorlósan… Don Bosco-san szólva: „Légy vidám és tedd a jót, a verebeket meg hagyd csiripelni.”
Gy.I.