Ma Csongor névnapja van, holnap Rudolf napja lesz.

Mai dátum: 2024 április 16.

A A A

Idén a nyelvi tematikus táborban július 4-étől 8-áig közel 30 gyakorlós kisdiák ismerhette meg a ház körül, a vadon élő és vízi állatok sokaságát kötetlen, játékos formában.

Interaktív feladatok, feladatlapok, valamint dalok révén kisdiákjaink észrevétlenül megtanulták az idegen szavakat, majd a közös játékok során gyakorolhatták azokat. A gyerekek 2 csoportra osztva – korosztályok szerint – Roszik Melinda és Kugyela Tímea vezetésével tevékenykedtek.

Az első pár napon megismerkedtek a farm állataival, azok hangjaival, a vadállatokkal és tengeri állatokkal, valamint azok tulajdonságaival, élőhelyeikkel. A nagyobbak „kiszabadultak” az Elvarázsolt erdőből, míg a kisebbek mozgásos játékokban vehettek részt, memória játékokat játszhattak, rövid videókat tekinthettek meg. A különböző társasjátékokat, többek között a Malac- és Csótánypókert, az OceanoPolyt többen nagy örömmel játszották. Az Undercover digitális játékban pedig vidáman keresték a kémet, miután angolul körülírták a kártyájukon található szavakat.

A tengeri állatokat viszontláthattuk a Turul Moziban a gyönyörű olaszországi tengerparti településen játszódó filmben. Biciklitúránk végállomásán, a Kézműves tanyán pedig testközelből tapasztalhattuk meg, milyen lehetett régen és milyen most a farmon élők élete. Pávatollat gyűjthettünk, a kemencében sült kenyérlángos elfogyasztása után csuhéjból szitakötőt készíthettünk, majd a vállalkozókedvűek szénaboglyát pakolhattak.

Délutánonként a Körösben vagy az uszodában hűsítettük le magunkat a forró nyári napokon, de gyurmából állatokat, állatfarmot és állatkertet, valamint aszfaltrajzzal világtérképet is készítettünk, majd az állatokat elhelyeztük a kontinenseken.

Összességében elmondhatjuk, hogy feledhetetlen, fagylalt-, jégrém-, dinnye- és barackevéssel tarkított örömteli „gyakorlós” hetet éltünk át.

 

Kugyela Tímea programfelelős