Ma Hajnalka névnapja van, holnap Gedeon napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 28.

A A A

Jó dolog egy olyan városban felnőni, élni, ahol pezsgő szellemi, kulturális, tudományos élet van, amely tele van egyedülálló természeti szépségekkel. Szarvas éppen ilyen város. Ha nyitott szemmel járunk, számos lehetőségünk nyílik arra, hogy tartalmasan töltsük el szabadidőnket, érdekes programokon vegyünk részt.

A Kutatók Éjszakája városi rendezvényeibe a Gyakorlósok hagyományosan aktívan kapcsolódnak be. Ezúttal az Arborétum által szervezett éjszakai akadályversenyen vettünk részt három csapattal, amely Gyakorlós gyerekekből, szülőkből és pedagógusokból állt össze, az óvodás korosztálytól kezdve a nagyszülőkig bezárólag. Sötétedéskor indultunk denevérnyomon, hogy számot adjunk természettudományos ismereteinkről, megoldjunk kreatív és ügyességi feladatokat. Különösen izgalmas volt, hogy utunkat csupán zseblámpák fénye világította be, egy teljesen más perspektívát adva a már jól ismert ösvényeknek, növénycsoportoknak.

A feladatok kellemesen agybizsergetőek, izgalmasak, változatosak voltak, így szinte elrepült az a 2-3 óra, amelyet az éjszakai Pepikert árnyai között tölthettünk. Ránk jövőre is biztosan számíthatnak a szervezők, akiknek köszönjük az érdekes feladatokat, a kiváló szervezést és szíves vendéglátást.

Éjjeli csapataink:

Roszik Meli és Bogi néni a Batfriends alakulattal, Révész Éva néni az Arbo Team csoporttal és a Bolza-Gál Botorkálók Kugyela Timi és Gyulabá vezetésével

http://pepikert.hu/2021/09/06/ejszakai-csapatjatek/