Ma Ambrus névnapja van, holnap Mária napja lesz.

Mai dátum: 2021 december 7.

Szinte az utolsó lehetőséget kihasználva a Körös-Maros Nemzeti Park Látogatóközpontjának hétköznapi nyitvatartásában, a GFE Szarvasi Gyakorlóóvoda természettudományok iránt érdeklődő ovisai, a „Kisfürkészek” zoopedagógiai foglalkozáson vettek részt.

Gergely Attila Zoltánné interaktív módon vezette be a gyerekeket az állatok birodalmába. Egy kedves történetbe ágyazva elevenedtek meg az állatok, derült fény az életmódjukra, táplálékszerzésükre, téli hideg elleni védekezésükre, búvóhelyeikre, rejtőzködő magatartásukra. A gyerekek érzékszerveik segítségével konkrét tapasztalatot is szerezhettek néhány állatrész megtapintásával. Fény derült a szarv és az agancs közötti különbségre, az interaktív kiállításon pedig állatok lábnyomát nyomdázhatták ki, majd párosíthatták össze a tulajdonosával. Igazán izgalmas dolog volt bekukucskálni a földikutya járatrendszerébe is. A zoopedagógia, éppen sajátos módszereinek használata révén sikeresnek bizonyul az érzelmi nevelés területén és lehetőséget ad a környezettudatosságra nevelésben is.

A GFE Szarvasi Gyakorlóóvoda tehetségműhelyének programjához a forrást az az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Tehetség Program keretében kiírt „A hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása” pályázaton elnyert 800000 FT összegű támogatásból biztosítottuk.

Szalbotné Kovács Mária
műhelyvezető óvodapedagógus, programkoordinátor