Így köszöntötték egymást Seidl Ambrus plébánosunk, és a Gyakorlóintézmény gyermekei, nevelői a minap. Mi végre ez a különleges, nem mindennapi köszönési mód?
Karácsonyi ünnepkörünk lezárásának méltó, és igazán családias, szép hagyománya a házszentelés. A plébános atya ilyenkor ellátogat hozzánk, és megszenteli a „házunkat”, azaz az óvodánk, és iskolánk csoportszobáit, tantermeit, irodáit, közösségi termeit, és „minden lakóját”. Az iskolásokkal külön is összegyűlünk ünnepelni. Együtt imádkozva, énekelve emlékezünk meg Vízkereszt ünnepéről – a három királyok kis Jézusnál tett látogatásáról, vagy épp Jézus megkeresztelkedéséről. Ez alkalommal az ötödikesek mutattak be egy történetet. A gyerekek a kis jelenetükben eljátszották, mi történhetett Jézus születése idején.  Átélhettük, mennyi nehézséggel küzdhetett meg egykoron a három napkeleti bölcs, és mégis felkerekedtek, elindultak! Vállalták a hosszú utat, követték a csillagot, hogy tiszteletet tehessenek Krisztus urunk előtt.
 A házszentelés ünnepélyes pillanatai kicsit- nagyot mélyen megérintenek, hisz érzik, látják e liturgikus esemény fontosságát, szépségét.
A kisebbek már napokkal előtte várták a pap bácsival való találkozást, a nagyobbak pedig ismerősként köszöntötték őt. A csoportokban, osztályokban a komoly, mégis meleg, imádságos áhítatot kedélyes beszélgetés követte. Az ovisok karácsonyi dalokat énekeltek, kedvenc versüket mondogatták, s találgathatták, mit ír majd Ambrus atya az ajtóra. Az iskolások már pontosan tudták, hogy csak a 2018-at javítja majd 2019-re Gáspár, Menyhért, és Boldizsár kezdőbetűje után. „Azért majd ellenőrizzétek óra után a szünetben, hogy jól írtam-e?” Kérte őket mosolyogva, majd elköszönt, hogy tovább folytatódhasson a tanóra most már – megszentelten.

„…Új esztendőben mi vigadjunk,/vízkereszt napján hálát adjunk!”

Gyekiczki Istvánné főiskolai mesteroktató