Ma Nárcisz névnapja van, holnap Alfonz napja lesz.

Mai dátum: 2020 október 29.

Iskolánk, a GFF Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda is részt vett, 5 másik, helyi intézménnyel együtt az Aquaris67 Alapítvány lebonyolításában és a Fölművelési Minisztérium által kiírt és finanszírozott környezetvédelmi pályázaton. A „Tegyünk közösen Szarvas fenntartható szépségéért és tisztaságáért” című program zárásaként – a Főtéri Általános Iskola dísztermében – került megrendezésre március 20-án, a nagyméretű kültéri alkotások bemutatása. A raklapból készült bútorok, a konzervdobozból álló robot, a PET palack ülőkék mellett az óriásképek kupakokból, egyéb hulladékokból, sorra azt bizonyítják, hogy a hulladék nem szemét. Hasznos „nyersanyaga” lehet még használati és dísztárgyainknak. Tanulóink is több hete készültek arra, hogy az itt bemutatott „Tavasztündér” című installáción elkészüljön. A jóságos tündérlány, a földön fekvő, eldobált műanyaghulladékokból csodaszép virágokat varázsolt. A ruháját, a haját és a rétet borító virágokat tanulóink készítették technika órákon. Az alkotás megvalósításában segítséget nyújtott Urbancsek Nikola tanító és néhány lelkes II. évfolyamos tanító szakos hallgató. Köszönöm munkájukat!

Szironyné Zsabka Edit szaktanár