Ma Gedeon névnapja van, holnap Auguszta napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 29.

A A A

-Gyakorlósok erdei iskolában-

Shakespeare címben idézett gondolataihoz azt is hozzátehetjük, hogy a természet az ismereteket és a tapasztalatokat is legalább olyan bőségesen ontja, mint szépségét, varázsát. Sok dolog van, amit igazán csak a természet megfigyelésével tudunk megérteni, elsajátítani, és semmi sincs, aminek megismerésében ne lenne segítségünkre a természet. Ennek a gondolatnak a jegyében újítottuk fel azt a régi Gyakorlós hagyományt, hogy elsőseink egy hetet tölthetnek az erdei iskolában.

A Lauder Kemping területe számunkra már jól ismert és szeretett táborhely, amely mindig tartogat meglepetéseket, újdonságokat, tanulmányozni és megfigyelni valókat. Az itt töltött egy hétben tapasztalatokat gyűjthettek a gyerekek az őszi természet jelenségeiről, a környezetünkben honos állat- és növényfajokról, az élet körforgásáról, alapvető természeti törvényekről. Nem maradhatott el az alkotás, amelyhez csak olyan anyagokat használtunk, amelyet mi magunk gyűjtögettünk. Az egész napos szabad levegőn végzett mozgás, túrázás, sportolás a testünket is felüdítette. Nemcsak környezettudatosságra, a természet tiszteletére igyekeztünk nevelni a gyerekeket, hanem egy alternatív, természetesebb, élhetőbb, az erőforrásokkal ésszerűbben gazdálkodó, takarékosabb életforma megismertetése, megszerettetése is célunk volt.

Alkalmas volt ez a hét a közösségépítésre, az önfeledt vidámságra, nevetésre. Visszatérve az iskola falai és a tankönyvek közé még hetekig táplálkozhatunk az erdei iskolában gyűjtött élményeinkből. Az itt szerzett ismeretek, tapasztalatok pedig nagy segítségükre lesznek a gyerekeknek a természet, az élet további összefüggéseinek megértésében.

Köszönettel tartozunk a Lauder Kemping vezetőségének és dolgozóinak, hogy minden évben lehetőséget biztosítanak arra, hogy megszervezzük a gyerekek számára az erdei tábort.

Roszik Melinda