Ma Gedeon névnapja van, holnap Auguszta napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 29.

A A A

A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorlóóvodája Szamóca csoportjának ez a közelmúltban duplán is sikerült. Beneveztünk a Mesedoktorok által kiírt országos pályázatba, melynek keretében kórházban fekvő beteg gyerekeknek gyűjtöttünk mesekönyveket. Csoportunk minden tagja lelkesen gyűjtött és önzetlenül ajánlotta fel értékes könyveit. Jó alkalom volt ez arra is, hogy a gyermekek attitűdjeit formáljuk, beszélgessünk a segítőkészségről, az ajándékozás öröméről. 340 könyvet sikerült ily módon eljuttatnunk az alapítványhoz, mely gondoskodik majd arról, hogy az ország minden gyermekkórházába jusson belőle. Az óvodás korosztályban mi tettük a legtöbb felajánlást, így 60.000 Ft-al jutalmazták segítő szándékunkat.

Egy másik országos rajz- és fotópályázatba is beneveztünk, melynek címe: "Kedvesség ereje – építsünk egy jobb, boldogabb világot!" Itt elnyertük a különdíjat, a "Legjobbak a jók között" kitüntető címet. Az országos díjátadóra június 3.-án került sor Budapesten a Lurdy Ház Konferencia- és Rendezvényközpontban. Egy vidám, kreatív játszóházi programot követően csoportunk néhány tagja képviseletében vehettük át a közös ajándékot, valamint a minden kisgyermeknek névre szóló oklevelet és személyes meglepetést.

Szalbotné Kovács Mária, Palyafári Fruzsina
Szamóca csoport szakvezető óvodapedagógusai