Ma Konrád, Tivadar névnapja van, holnap Konrád napja lesz.

Mai dátum: 2024 április 20.

A A A

Idén 50. alkalommal rendezték meg Szentendrén a Skanzenben a Pünkösdi Örökség Fesztivált. A fesztiválnak több éve társrendezője az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, melynek 8 tagcsoportja képviseltette magát. A különböző tájegységekről érkezett szellemi kulturális örökséget őrző közösségek ismét bemutatták szokásaikat, kézműves és szóbeli hagyományaikat.
A rendezvény vasárnapi házigazdája, szervezője, koordinátora Csasztvan András volt.
A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola tanulói második alkalommal kaptak meghívást, hogy műsorukkal fellépjenek a Skanzen nagyszínpadán. A harmadik osztályosok a testnevelés órák keretében, néptánc oktatóik vezetésével, Posgay Nórával és ifj. Csasztvan Andrással, rengeteget készültek, hogy méltóképpen képviseljék iskolájukat, a Szarvasi Hagyományőrző Közalapítványt és Szarvas városát.

A pünkösdi forgatagban a fiúk egész délelőtt népi játékokat mutattak be az érdeklődőknek, többek között a Csülközést, a lányok pedig házról házra jártak és kértek engedélyt, hogy ’pünkösdölhessenek’. Az engedélyt mindenhol megkapták, így nagyon sokszor játszották el a pünkösdi királynéválasztást a hagyományokra éhes közönségnek, amelynek jutalma mindenhol hatalmas taps volt.
Délután végre elérkezett a pillanat, amikor az osztály színpadra léphetett. A gyerekek izgalma egy csapásra elillant, ahogy a táncuk elkezdődött. Két koreográfiát mutattak be, a Bodrogközi Pünkösdölőt és egy Somogyi gyermekjáték és táncösszeállítást, melyet a Dűlő zenekar kísért.

A gyerekeket elkísérte és egész nap segítette Csasztvan András, Posgay Nóra, Rusvai Márton, Szilágyi Erika, illetve néhány vállalkozó kedvű szülő és a tanító nénik.
Köszönjük Csasztvan Andrásnak a meghívást, Posgay Nórának és ifj. Csasztvan Andrásnak a táncok és gyermekjátékok betanítását, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek a zenekar és a buszköltség finanszírozását, illetve a Szarvasi Hagyományőrző Közalapítványnak, hogy a fennmaradó összeget biztosította.

A gyermekek életre szóló élményekkel tértek haza, hiszen nem csak aktív részesei lehettek Pünkösd ünnepének, hanem megismerkedhettek a nemzeti listán szereplő hagyományőrző programokkal is.

Komlósné Szirom Anita szakvezető tanító