Ma Emma névnapja van, holnap Konrád, Tivadar napja lesz.

Mai dátum: 2024 április 19.

A A A

A Gál Ferenc Főiskola Gyakorló Általános Iskola 6. és 7. osztályos tanulói ebben az évben is Erzsébet Táborban vehettek részt a Balatonnál. Az idén Fonyódliget várt bennünket.
Nagy izgalommal indultunk a táborba, a szállásunk faházban volt, amely nagyon jól összehozta a csoportot és igazi tábori hangulatban töltöttük a napokat. Csapatépítés volt a két osztály számára.
A programok közül kiemelnénk Balatonbogláron, a Gömbkilátónál tett kirándulásunkat, ahol a Balatoni panorámában gyönyörködhettünk. Majd a bobozás következett, amit mindannyian élveztek, nagy élmény volt számukra.

Ha Balaton, a hajókirándulás sem maradhat ki a programokból, így Badacsonyba látogattunk el.

Megismerkedtünk a kirándulás során még Fonyóddal, majd a vissza úton Siófokkal.

Az időjárás kedvezett és lehetővé tette, hogy sokat fürödhessünk a Balatonban. A tábor közvetlenül a parton helyezkedett el ,így nem kellett sokat gyalogolni.
A gyermekbarát táborban szabadtéri játékok várták a gyerekeket, szinte minden játékot érdeklődéssel próbáltak ki: pl. trambulin, gokart stb.

A fiúk esténként foci meccseket játszottak a tábor más csapataival, a többiek részéről a szurkolás sem maradt el. Utána a tábor nagysátrában népzenei táncház várta a táborlakókat.
A kirándulásaink alkalmával már hagyománnyá vált a szalonnasütés, melyet mindenki vár.

Már második éve veszünk részt Erzsébet Táborban, nagy élményt jelent valamennyi diák és tanár számára.

Litauszkiné Erki Katalin és Tolnai Tímea osztályfőnökök