Ma Gedeon névnapja van, holnap Auguszta napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 29.

A A A

2017. február 23-24-én került megrendezésre a Szeged-Csanádi Egyházmegye Gál Ferenc Főiskolájának szervezésében a nemzetközi Gerhardus Tudományos Diákköri Konferencia /GTDK/ döntője. A konferencia célja a kiemelkedő teljesítményt nyújtó keresztény hallgatók tudományos eredményeinek bemutatása, kutatásaik elmélyítése, referálása. Ahogy a tudományos konferencia céljai között olvashatjuk: "a konferencia szolgálni kívánja az universitas történetileg legfontosabb eszközének megtartását, az unum, a tudomány, az ész, és a hit egységének megőrzését, törekvést a teljes igazság körbenjárására".

A konferencia döntője Szegeden, kilenc szekcióban került megrendezésre, ahol az előzetes külső bírálatokon átesett hallgatói munkák előadás keretében is bemutatkozhattak.

A Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karáról több hallgatói dolgozat közül három pályamunka mutatkozhatott be, mind a három dolgozat a pedagógia és pszichológia szekcióban. A zsűri kétnapos tanácskozását követően remek eredményekkel térhettek haza a Kar hallgatói, oktatói.

Második helyezést ért el Ihászné Almási Csilla óvodapedagógus hallgató, /témavezetője Bíró Gyula igazgató, főiskolai mestertanár – GFF ESZK-GFF PK/ aki a Nevelőkkel szembeni pedagógiai elvárások, szülő, kontra pedagógusok… című dolgozatával mutatkozhatott be, amiben etikai kódexek vizsgálatát végezte el, szakmaetikai szempontok szerint egyházi és nem egyházi dokumentumok elemzésével. Foglalkozott a pedagógusok közötti belső kohézió kérdésével, az erkölcsi nevelés fontosságával, az erkölcsi ítélőképesség fejlődéseinek szakaszaival, a pedagógus-szülő kapcsolattal, kommunikációval, mint az együttnevelés alapjainak lényeges kérdéseivel. Kutatásainak célja, hogy összehasonlítsa az óvodás korú gyermeket nevelő szülők etikai elvárásait az óvodapedagógusok attitűdjeivel, elemezve a kettő közötti összhang, illetve eltérés lényeges pontjait. A kérdőíves vizsgálat közel ezres, egész országot lefedő mintavétellel történt.

Harmadik helyezést értek el remek előadásukkal az Óvodáskorú gyermekek testi és motoros teljesítményének összehasonlító vizsgálata című dolgozatukkal, Mészáros Inez és Veres Jenifer harmadik évfolyamos hallgatók /témavezetőjük: Dr. Fest Sarolta dékánhelyettes, tanszékvezető főiskolai tanár – GFF PK/. Dolgozatukban három-hatéves korú gyermekek szomatikus fejlettségét és motorikus teljesítményének mérését végezték el, hiánypótló módon, három óvoda gyermekcsoportját vizsgálva, több háttértényező figyelembe vételével. Alkalmazott kutatásuk vizsgálta az óvodák eltérő tárgyi és személyi feltételeit, illetve azok hatásait az óvodás korú gyermekek testi és motoros fejlettségére. A kutatás jelentősége, hogy gyakorlat közelbe hozza az óvodások körében végzett szomatikus fejlettségre, és motorikus teljesítményre vonatkozó vizsgálatok eredményeit, segítve ezzel a "bementre" épülő kimenet tervezését. A hallgatók tudományos eredményei gyakorlatközpontúak, és a gyakorlati pedagógiát támogatóak.

A pedagógia, pszichológia szekcióban mutathatta be neveléstörténeti dolgozatát Ács Rajmund tanító szakos hallgató, aki dolgozatában a tanyasi iskolák világát hozta érzékletesen testközelbe, interjúkon, és levéltári dokumentumok elemzésén keresztül /témavezető: Dr. Lipcsei Imre dékán, főiskolai tanár – GFF PK/.

A hallgatók színvonalasan bemutatott munkái további elmélyítést követően az Országos Tudományos Diákköri Konferencián is versenybe szállnak.

"A keresztény európai kultúrát szolgáló magyar tudományos nevelés konferenciája" megmutatta azoknak a felsőoktatásban működő műhelyeknek az elkötelezett szakmai munkáját, ahol oktatók, és hallgatók együttesen kutatva vállalják a nemzetközi megmérettetést, és szolgálják a magyar és európai kultúra fejlődését.

Sz.Zs.