Ma Konrád, Tivadar névnapja van, holnap Konrád napja lesz.

Mai dátum: 2024 április 20.

A A A

A 2016/2017. tanévben nevezéses alapon megrendezésre került a Bolyai Természettudományi Csapatverseny 3-8. osztályos tanulóknak.

A verseny célja: Segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedogozva oldjanak meg problémákat. A szervezők lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy a gyermekek átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

A versenyre benevezett a GFF Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, Bölcsőde 3. osztályából egy négy fős csapat.
A körzeti forduló után, melyet írásbeli munka formájában bonyolították le izgatottan vártuk az eredményt.

A Hunnia Dél régióban (mely Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok megyét foglalja magába) az induló 23 csapat közül az 5. helyen végzett az Okos Baglyok csapata.
A csapat tagjai: Bencze Hunor, Éri Nóra Bianka, Erdei Máté Levente, Kasnyik Hédi.

Gratulálunk a versenyző tanulóknak, szép munka volt!

Juró Mária
szakvezető tanító