Ma Andrea névnapja van, holnap Emma napja lesz.

Mai dátum: 2024 április 18.

A A A

Bábos tábor a Gyakorlóban

Ezen a nyáron is megrendezésre került a bábos tábor. Mint minden évben, itt a GFF Gyakorló Iskolában, a Cervinus Teátrum szervezésében.
Az ovis, és iskolás gyerekek egy hétig játszhattak önfeledten egymással, s a bábokkal.

Mi volt a program?

Vidám játékok, egyszerű, de ötletes bábok készítése, bábozás, mozizás, fagylaltozás, fürdőzés.
Már az első nap remek volt a hangulat. Az ismerkedő játékok után sünis meséket hallgathattak a gyerekek, majd a világ legegyszerűbb bábjaival, közönséges tárgyakkal: fésűkkel, kefékkel játszottuk el a történeteket. Kis dugósüniket is készítettünk.
Kedden vendégül láttuk az indián táborosokat. A két kis társaság együtt ismerkedhetett az óriásbábok világával. Az 1990-ben játszott "Szietmult az esőcsináló" című bábdarabot néztük meg DVD-n a SÜNI bábcsoport előadásában. A mostani Sünisek be is mutatták a bábokat, ízelítőt adva néhány bábdarabból. A bemutató után a kis "süngyerkőcök" ki is próbálhatták a nagy indiánokat, az osztrák mese óriásait, és a Szegedi Mókás Bocsok néger énekeseit.
Délután nekiláttunk a pálcával mozgatható bábok készítésének. Remek kis nyuszik, babák, királykisasszonyok születtek a gyermekek keze nyomán.
A szerda "mozis nap" volt, de aznap már fintorgó, tátogó békabábokkal játszhattunk, és hasonló csodákat varázsolhattunk zoknikból. Jó mulatság volt a kis szörnyecskéket, fura, tátogó állatkákat alkotni, és utána ezek a kezünkön meg is elevenedtek! A legjobb az volt, hogy kis paravánoknál maguk a táborosok is kitalálhattak meséket, bábjeleneteket, amit egymásnak is eljátszhattak.

Csütörtökön már igazi bábszínházban közreműködhettek a táborozók! Gyakoroltuk a kesztyűs, és botos bábok használatát, majd Mesi, Ádám, és a táborvezetők mellett három mesében is szerepelhetett a népes kis társaság. A Gyakorló ovi gyerkőceinek tartottunk bábelőadásokat. Remek közönség volt: nevettek, tapsoltak!
Ugyanezeket a meséket bemutathattuk a táborzárón is a szülőknek, testvéreknek, nagymamáknak, és nagy sikert arattunk.

Elhatároztuk, jövőre ugyanitt! Megígértem, a következő tábor "marionett bábos" lesz: CSIPIKE BÁBTÁBOR!
A hét sikerét mutatja, hogy néhányan (a szarvasi gyerekek közül) jelentkeztek a Süni Gyermek Bábcsoportomba.

Köszönjük ezt az élményekkel teli hetet a Cervinus Teátrum szervezőinek, a vendéglátó Gyakorló Iskolának, a GFF óvós hallgatóinak: Kis Katalinnak, Gyekiczki Emesének, és a SÜNI Bábcsoportnak!

Gyekiczki Istvánné
táborvezető
SÜNI bábcsoport vezetője,

szakvezető óvodapedagógus