Ma Emma névnapja van, holnap Konrád, Tivadar napja lesz.

Mai dátum: 2024 április 19.

A A A

A Magyar Kultúra Napja közeledtével Szarvason is sűrűsödtek az ünnepi rendezvények.

Hétfő délután a Városi Könyvtárban Kocsis Csaba íróval beszélgetett pályatársa, Bíró Gyula író, a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Iskolájának igazgatója

.

Mint azt a szép számú hallgatóság – vegyesen kis- és nagydiákok, fiatalok és idősek – hallhatta, az író régi ismerőse Szarvasnak. Csak Bíró Gyula igazgatósága alatt immár ez volt a negyedik alkalom a helyi műértő közönséggel való találkozásra.

A mindvégig kellemes hangulatú találkozón elsődlegesen a Kádár vitéz útja című történelmi regény szerepelt, majd később az alkotó más kötetéből és verseiből is adott egy kis ízelítőt.

Az immár második kiadást megért – címlapján Győrfi Lajos szobrászművész Berettyóújfalu szívét ékesítő monumentális lovasszobrával, amely a főhőst jeleníti meg – történelmi regénye népballadáink és Arany életműve kapcsán ismerősen cseng az irodalmat kedvelők fülében. A mű az 1658-as krími tatár betöréskor hősi halált halt nagyszerű végvári vitéz hőstetteit örökíti meg, így több módon is kiváló lehetőséget kínál Berettyóújfalu és térsége történelem- és irodalomtanárai számára.

Mint hallhattuk, a szerző úgy is mint tanár, úgy is mint művelődésszervező szakember jelentős érdemeket szerzett Kádár vitéz emlékének ápolásában és továbbéltetésében. Az idén 55. évét betöltő Kocsis Csaba először 15 éves korában, kerékpáron érkezett Szarvasra. Kötődése sokrétű városunkhoz.