Ma Hajnalka névnapja van, holnap Gedeon napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 28.

A A A

-tanévindítás a GFF Szarvasi Gyakorlóintézményében-

A Nagymama kérdezi az unokáját:/-És imádkozol-e minden este kicsikém?/Az unoka válasza:/

-Oh, természetesen!/A nagymama újabb kérdése:/-És ugye reggel is imádkozol?/Az unoka válasza:/-Reggel? Dehogy is! Reggel én sosem szoktam félni!…

Hát mi se „féljünk” az új tanévben…-mondta Bíró Gyula, a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorlóintézményének igazgatója tanévnyitó ünnepi beszédében.

A GFF Gyakorlóintézményében 374 gyermek/tanuló kezdte meg a nevelési-, illetve tanévet. A Gyakorló Iskolában 252 gyakorlós polgárnak csengettek be szeptember második napján. Az intézmény vezetője elmondta, hogy a Gyakorló nem csupán egy épület, nem csupán egy iskola, egy óvoda, hanem lélekhalmaz, léleklenyomatok összessége, nevelőké és nevelteké, a Szív és a Fej győzelme minden akadályok fölött.

Ft. Dr. Kozma Gábor rektor, főiskolai tanár nevében Dr. Lipcsei Imre dékán, főiskolai tanár köszöntötte az egybegyűlteket az intézmény vendégeit. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mennyi izgalmas pillanat várja a Gyakorlósokat ebben az évben is, és milyen fontos, hogy valódi közösségként tudjuk megélni ezt az évet is a campuson.

Aszódi Márta szakvezető tanító rendezésében egy valódi „tanévindító hiszti-pajti-partit” láthattunk megelevenedni a színpadon, azzal a finom és valóságos üzenettel, ami a Gyakorlóban mindennapos, hogy a nagyobbak kéz a kézben vezetik a kisebbeket az iskola színes és izgalmas világába.

A felkonferálás alkalmával gyors reprezentatív mérésre került sor, hogy mennyien várták az iskolakezdést, először a tanulók, a szülők, a tanárok, és végül „Gyula bá”. Az iskolabolygó utazás rengeteg kacagást hozott a tanévnyitóra, kicsit „görbe tükörbe” nézve láthattuk az iskola híres-neves világát.

A Gyakorló közössége szeretettel és tisztelettel köszöntötte Ft. Dr. Kiss Imre plébános atyát, főiskolai tanárt, aki tanévnyitó gondolataival erősítette a Gyakorló közösségének erejét, és az iskola védőszentjének, Don Bosconak a példáját megerősítve kívánt nevelteknek és nevelőknek boldog új esztendőt.

Bíró Gyula igazgató, főiskolai mestertanár tanévnyitó beszédében elmondta, hogy a Gyakorló számtalan díjjal, kitüntetéssel, minisztériumi, oktatásigazgatási címmel bír, de mégsem ez a valóban fontos. A fontos a mögötte lévő szolgálat, az a szövetség, amit szülők és nevelők kötnek, kötöttek egymással. A Gyakorló igazi titka az a „mássága”, az a „valami”, amit sokan csak szeretnének, a lélektől-lélekig áramlás. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Gyakorló nem a pillanatnak nevel, hanem a jövőbe való befektetés, ami jelenti az okos gyermekeket, a boldog felnőtteket, a boldog családokat. Erre a garancia kb. kétezer éves – ahogy fogalmazott, ez az egyházi, katolikus nevelés garanciája. Hagyományra építve, de soha nem megriadva az innovációtól, a kor kihívásaitól és az értékek változatlan őrzésétől. Az intézmény vezetője számot adott a nyár fejlesztéseiről, a melyeket a fenntartó mindenkori támogatását élvezve tudott az intézmény megvalósítani.

A közel négymillió forintos új informatika terem került kialakításra 20 darab új asztali PC-vel, interaktív táblával, robotokkal. Kétmillió forint összegben került fejlesztésre az intézmény internetes hálózata, aminek köszönhetően akár 250-300-an is egyidőben kapcsolódhatnak föl a világhálóra, tabletekkel, okos eszközökkel, számítógépekkel. Ilyen hálózat a városban, de a térségben is egyedülálló. Az ősz folyamán megkezdődik 7 millió forint értékben az óvodai játszótér udvar fejlesztése, és a RICSILLA sport partner szervezetünk beruházásával új pályaburkolat készül a sporttevékenységek támogatására. Minden tantermünkben interaktív tábla, és minden tanulónk saját tabletet kapott/kap a tanulás támogatására. 4 millió forint értékben került fejlesztésre a természettudományos taneszközpark, laborok. Az óvoda teljes új beltéri burkolattal való ellátása befejeződött a nyáron, a hat óvoda csoportból háromba új gyermekbútorzat került beszerzésre, és ebben a nevelési évben a másik három óvodai csoportban teljes bútorcserét hajt végre az intézmény. A Vodafone Magyarország Zrt-vel közösen indít pilot programot a Gyakorló és a Pedagógusképző Kar, amelyben újabb IT eszközök, és programok állnak rendelkezésre, kerülnek bevezetésre, az országban is egyedülálló módon a pedagógusképzés tartalmi megújítását is megcélozva, szolgáltató partnerünkkel karöltve.

Az intézmény vezetője köszönetet mondott partnerintézményeiknek, akik mindig kölcsönösen segítik az intézményben folyó munkát, így a Székely Mihály Szakgimnáziumnak, a Fő téri Általános Iskolának, a Szlovák Általános Iskolának és társszervezeteiknek, a Szilver Művészeti Alapiskolának, és a RICSILLA Sportszervezetnek. Arra bíztatta az újonnan érkező munkatársakat és a már itt szolgálatukat teljesítőket, hogy tegyenek meg ebben az évben is mindent, amit meglehet, a többit megteszi Isten. – Don Bosco után szabadon…, mert az átlag feletti teljesítményekhez átlag feletti teljesítőkre van szükség. Ehhez erőt, hitet, bizakodást, és kitartást kívánt mindenki számára.

Az intézmény innen is, ahogy az a tanévnyitó ünnepélyen is elhangzott „boldog születésnapot kíván” társintézményének, a húsz éves fennállását ünneplő Benka Gyula Evangélikus Két Tanítási Nyelvű  Angol Általános Iskolának és Óvodának.

Ezt követően az intézmény vezetője a harmincegy óvodást iskolapolgárrá fogadta, és „Morzsókákból Morzsákká” léptette elő őket.

Hagyomány az intézményben, hogy egy volt diákot, aki példakép lehet a sportban, művészetekben, vagy tanulásban, visszalátogat az intézménybe, és néhány gondolattal köszönti az iskola polgárokat. Ebben az évben Kasik Ákos, aki a Békéscsabai Közgazdasági Szakgimnázium tanulója, a Békéscsaba SC igazolt profi felnőtt labdarúgó játékosa fogalmazta meg üzenetét, mindenkit arra bíztatva, hogy ne csak álmaik legyenek, hanem tudják azokat tettekké is formálni akarattal, kitartással és hittel.

A Gyakorlóban a hivatalos tanévnyitó az elmúlt két esztendőben Tolisz Teó elballagott, „hivatalos” ballagási beszédének végéről származó idézettel zárul: „Nagyon szeretlek Benneteket!”

Sz. Zs.