Ma Hajnalka névnapja van, holnap Gedeon napja lesz.

Mai dátum: 2024 március 28.

A A A

A 2017/2018-as tanév rendjébe ismét bekerültek a köznevelési tartalmak megújulását is szolgáló témahetek.

Az elmúlt évek kedvező tapasztalatai, és a kiemelkedő érdeklődés alapján 2018 márciusában ismét megrendezésre kerül a pénzügyi és vállalkozói témahét, a Pénz7. Ennek célja, hogy felhívja a figyelmet a pénzügyi tudatosságra, a pénzügyi kultúra fejlesztésének fontosságára. Ez alkalomból hirdettük meg a Mindentudás Kamasz Egyetemét, amelynek az ismeretbővítés a célja.

Tavaly Monostori László „Egy különleges foglalkozás nyomában” című előadását hallgattuk meg a Kamasz-egyetem nyitó rendezvényeként.

Idén is több előadás várja a gyermekeket, remek előadókkal.

A témahetet a tanórákon gyakorlatorientáltan valósítjuk meg a pénzügyi és vállalkozói témához kapcsolódó feladatokkal.

A Pénz7 alkalmából a pénzügyi témakörben az OTP Bank Nyrt. Dél-alföldi Régió Szarvasi fiókigazgatója Tóth István Attila és munkatársa Ulatovszki Mária tanácsadó előadását hallgatták meg tanulóink „Okosan a hitelekről!” címmel. Az előadás során interaktív módszerekkel ismerték meg diákjaink a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakat. A hiteleknél tájékoztatást kaptak tanulóink még a diákhitelről, valamint bankkártya használatról.

Az előadáson valamennyi felső tagozatos diákunk részt vett, a nagy létszám miatt a főiskola nagyelőadó termében tartottuk meg ezt a programot. Ezekkel a programokkal segítjük diákjainkat, hogy könnyebben tudjanak eligazodni ezen a területen is.

Litauszkiné Erki Katalin tanár, mkv.

GALÉRIA